#kollégiumi helyek

Felsőoktatás Csik Veronika

Nagy a harc a kollégiumi helyekért, egyetemisták ezreinek jelentene mentőövet a Diákváros

Az albérletárak magasak, kollégiumi helyet pedig nehéz szerezni – évek óta küzdenek ezzel a problémával a budapesti egyetemek hallgatói. Az eredetileg tervezettnél jóval kisebb területen indulhat el 2024-ben a Diákváros építése, ahol 8500 egyetemista kaphat majd kollégiumi szobát, ez azonban önmagában még nem oldja meg a fővárosban tanulók lakhatási problémáit. A HÖOK szerint körülbelül 10 ezer új férőhelyre lenne szükség.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.